Nyílvesszők

30#-os vesszők
Már a tavalyi évben megkezdődött több fejlesztés amelyeket az idei évben tárunk az ügyfelek elé. Részben azért mert meg kellett várni, hogy egy egy fejlesztés kiforrja magát, másrészt az isteni gondviselés folytán menet közben sikerült megtalálni olyan forrásokat melyek hozzájárultak a növekedéshez.

Ezen a héten, és még a következő néhányban is, egy régi-új termék kerül felelevenítésre, de már egy sokkal fejlettebb formában. Néhány éve még jómagam készítettem, szerény körülmények között, de le kellett állnom, mert az íjkészítés vitte el a kapacitást. Most azonban sikerült egy olyan elhivatott kollégát találni, akivel mind az üzleti gondolkodásunk, mint a munkához való hozzáállásunk hasonló. Az ő segítségével sikerült feltámasztani a nyílvessző készítést, de most már a Szalóki, pontosabban az
iszaloki.hu
márkanévvel illetve.
Kollégám munkájának kiváló minősége és az irántam való bizalma nélkül nem indulhatott volna be újra a vesszők forgalmazása.

Kétfajta lehetőséget kínálunk az ügyfelek számára, ami azonban minden igényt lefed. Kezdetnek az elsővel a standard vesszőkkel foglalkozunk.

Ezen a héten a elérhetővé válik a kínálatból első két tétel, melyekből ma az egyikről a 28”-on
30#-os íjhoz való vesszőkről
jelentetünk meg információt.
A pálca vastagsága 8.2 mm. Festése narancs, tollazata fehér vezértoll és narancs kifutótollak. Nock fekete, nock típusa arisona, a vessző 60grain-es kúpheggyel van szerelve. A pálcatest vízbázisú lakkal kezelve, ami miatt a lakk is tartós marad a fán, de a fát is ellenállóbbá teszi a környezeti hatásokkal szemben. Tehát ezek lesznek a standard 30# vesszők sajátosságai.

nyílvesszők szalóki íj
nyílvesszők szalóki íj

35#-os vesszők
Folytatom a Szalóki, pontosabban az iszaloki.hu márkanévvel ellátott vesszők bemutatását.
A standard vesszők hosszát 30”-ban határoztuk meg. Mivel egy ismerősömnek lányának rövidebb vesszők kellettek, kivételt téve levágtam a standard méretből, hogy a vessző 26 coll legyen. Így elmondani egyszerű, de kivitelezni annál nehezebb. Először is le kell venni a hegyeket a pálcáról. Már ezzel megszenvedtem. Roncsolással egyszerűen nem lehet maradék nélkül eltávolítani a fát a fém hegyből. Szerencsére hamar rájöttem, hogy a hegyet gázlángon meg kell melegíteni és akkor szépen kijön a fa. De a lényeg az, a hegy olyan tartósan van rögzítve, hogy csak a tűz képes levenni a hegyet a fáról, semmi más. Ezek a hegyek nem fognak leesni.
A másik a fatest hegyezése a rövidítés után, ami újra feladta a leckét. Miután rájöttem, hogy hogyan lehet levenni a hegyeket melegítéssel megdöbbenve láttam, hogy tökéletesen passzoló önzáró kúpokkal van szerelve a hegy, ami teljesen egytengelyű a pálcatesttel. A hegyen a tenyeremben megpörgetve a vesszőt nincs kilengés és kalimpálás. Ahogy kollégám mondta, nem szereti azt a szót, hogy „versenyvessző”, és egyetértek vele. De ha mégis ezt mondjuk, akkor nálunk mindegyik vessző olyan minőségű amivel nyugodtan el lehet menni versenyre, legfeljebb idővel a versenyzőhöz lehet finomhangolni a következő vesszőszériát, hogy még eredményesebb legyen.
Ezen a héten a elérhetővé válik a kínálatból első két tétel, melyekből ma a másodikról a 28”-on
35#-os íjhoz való vesszőkről
jelentetünk meg információt.
A pálca vastagsága 8.2 mm. Festése narancs, tollazata fekete vezértoll és narancs kifutótollak. Nock fekete, nock típusa arisona, a vessző 60grain-es kúpheggyel van szerelve. A pálcatest vízbázisú lakkal kezelve, ami miatt a lakk is tartós marad a fán, de a fát is ellenállóbbá teszi a környezeti hatásokkal szemben. Tehát ezek lesznek a standard 35# vesszők sajátosságai.

nyílvesszők szalóki íj

40#-os vesszők

Mostantól már a következő tétel is elérhetővé válik. Ezek már férfiasabb méretezésűek, mert ma a 40#-os pálcákról lesz szó. Ezen menüpont alatt a standard vesszőkről van szó. Ami azt jelenit, hogy sokkal gyorsabb szállítási határidővel lehet őket kézbe venni, ez azonban nagyobb rugalmasságot kíván az ügyfelektől, hiszen előre elkészített kínálatról van szó.
A nyílvesszőknek 2 legfontosabb tulajdonsága van. Az első a spine érték, amely talán az első, (hiszen ha túl lágy vesszőt akarunk kilőni egy erősebb íjból még baj is történhet, ezért erre nagyon oda kell figyelni).
Ez nálunk 5#-os lépcsőkben lesz meghatározva a standard vesszőinknél. A másik a súly egy széria vesszőn belül. Amikor kollégámmal elkezdtünk együtt dolgozni már volt tapasztalatom abban, hogy más vesszőkészítők milyen szórással dolgoznak és azt figyeltem meg, hogy a piacon lévő kínálatban a mienk igencsak előkelő helyen áll.

Tehát ebből az követezik, hogy ha az ügyfeleknek rugalmasabbnak is kell lenniük, azért a választott tartományokon belül kicsi eltérésekkel fognak találkozni.

A pálca vastagsága 8.2 mm. Festése citrom, tollazata fekete vezértoll és citrom kifutótollak. Nock fekete, nock típusa arisona, a vessző 60grain-es kúpheggyel van szerelve. A pálcatest vízbázisú lakkal kezelve, ami miatt a lakk is tartós marad a fán, de a fát is ellenállóbbá teszi a környezeti hatásokkal szemben. Tehát ezek lesznek a standard 40# vesszők sajátosságai.

nyílvesszők szalóki íj

45#-os vesszők

Az elmúlt két hét alatt megtörténtek az első kiszállítások a meglévő méretekből. Idézek egyikből másikból.:
„Külsőre sokkal jobban néz ki mint a fotókon, nagyon szépek és igényes a kidolgozásuk, jó érzés őket kézbe venni!”
„ Az íj mellett a vessző is meglepetés volt mert szépek és jól repülnek.”
„Ha később szükség lesz rájuk, lesz-e még? Mert eddig máshonnan vettem, de…”

Úgy gondolom, ezek mellé nem kell magyarázat.

A 30#-os készletből az első héten elment majdnem az egész meglévő készlet. Ennek a feltöltése és a készlet növelése is folyik most.

Az eddigi posztok alapján kitalálható, hogy az egyes fonterőket színekkel jelöltük. Eddig a 30-as a narancs-fehér, a 35-ös a narancs-fekete, a 40-es citrom-fekete folt.

Most a 45-ös jön aminek a színe piros-fekete, melyben a fekete a vezértoll piros a kifutótollak színe és piros a festése.
A pálca vastagsága 8.2 mm, hossza ugyanúgy 30”. Nock fekete, nock típusa arisona, a vessző 60grain-es kúpheggyel van szerelve. A pálcatest vízbázisú lakkal kezelve, ami miatt a lakk is tartós marad a fán, de a fát is ellenállóbbá teszi a környezeti hatásokkal szemben. Tehát ezek lesznek a standard 45# vesszők sajátosságai.

nyílvesszők szalóki íj

Kapcsolatfelvétel

cím

Bodaszőlő

ügyfélfogadási idő

H-P: 10.00 - 18.00

Email

iszaloki@iszaloki.hu